Tegyük szebbé a nehéz sorsú gyermekek ünnepét!

Idén is elindult Debrecenben a csokigyűjtő akció, melyet azért szerveznek minden évben, hogy a nehéz sorsú gyermekek ünnepe is “édesebb” legyen. A jótékonysági akció keretében a Debreceni Karitatív Testület, a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete, a Debreceni Kör Dáma Egyesület, valamint partnereik december közepéig várják az adományokat.

A csokigyűjtő akciót immár hetedik éve rendezik meg Debrecenben, melyhez idén is több köznevelési intézmény, önkormányzati fenntartású intézmény, civil szervezet, kormányhivatal, médiapartner és gazdasági társaság kapcsolódott.

Évek óta egyre több gyermeket tudnak megajándékozni a szervezők az ünnepek ideje alatt, a tavalyi sikeres akció keretében közel 1500 hátrányos helyzetű család gyermekeinek karácsonyát tudták szebbé, tartalmasabbá és „édesebbé” tenni.

2018-ban is az a kitűzött cél, hogy – a korábbi évekhez hasonlóan – több gyűjtőpont kerüljön kiépítésre egy szerteágazó és egységes hálózat formájában.

A sajtótájékoztatón Széles Diána, a Debreceni Karitatív Testület társelnöke elmondta, hogy a város minden segítséget megad annak érdekében, hogy ez a rendszer stabilan működjön és a csokoládék oda kerüljenek, ahol valóban nagy örömet tudnak okozni. Valamint a jótékonysági akció gálaest helyszínének bérleti díját a város teljes egészében felvállalta, ezzel is hozzájárulva a gyermekek ünnepéhez.

Teljes cikk