Szín-Tér Tehetségkutató 2016

A Bihari Állami Gondozottak Egyesülete szervezésében idén is megvalósul közös tehetséggondozó programjuk a Szín-Tér Tehetségkutató Verseny, melynek keretében állami gondozott és nevelőszülőknél élő fiatalok mutathatják meg tehetségüket ének, tánc, próza és színdarab kategóriában.

A rendezvény időpontja: 2016. május 13. 09.00

A rendezvény helyszíne: Debrecen, Csapókerti Közösségi Ház (Süveg utca 3.)

A rendezvény ezúttal is Debrecenben, a Csapókerti Közösségi Házban kap helyet, ahol a színvonalas megvalósításhoz rendelkezésre állnak a technikai feltételek. A szerevzők és támogatók a legeredményesebb fellépőket olyan díjakkal és felajánlásokkal jutalmazzák, melyek elősegítik a fiatalok tehetséggondozását, fejlődését.

A rendezvény célja

A „Szín-Tér Tehetségkutató Verseny 2016” című esemény célja, hogy az állami gondozott fiatalok tehetséggondozásának fontosságára felhívjuk a figyelmet minél szélesebb körben, valamint megmutathassuk nagyközönség előtt is tehetségüket, képességeiket.