Két éremmel tért haza Marci a versenyről

Marci két éremmel gazdagította a Báránd Kse csapatát. A befektetett energia és kitartás meghozta gyümölcsét – Marci dobogóra állhatott, hogy nyakába akaszthassák megérdemelt és kiharcolt  érmeit. A versenyen csapata a 6. helyet érte el a rangos versenyen. Ezúton gratulálunk!

A Bihari Állami Gondozottak Egyesületének BAGE Tehetséggondozó Programjába felvételt nyert versenyző 2017 decemberéig kap anyagi támogatást, így Maci érmeinek száma tovább gyarapodhat.

A IV. Nyírsport Kupa és egyben I. Mr.Tus kupa versenyen 250 fő vett részt 29 csapat színeiben. Érkeztek résztvevők a határon túlról is, Felvidékről a Zk Kosice, Kárpátaljáról a Beregszász és a Munkács, Erdélyből a Szatmárnémeti, Olaszországból a Chiavari vett részt. A verseny szakmai elnöke Szabó Bence nemzetközi bíró volt. A bírók között Tóth János nemzetközi bíró és két veterán világbajnok is dolgozott. A rendezvényt Dr. Hegedűs Csaba “Mr.Tus” Olimpiai, és Világbajnokunk nyitotta meg.

Ha szeretnéd Te is támogatni Marcit, vedd fel velünk a kapcsolatot: tehetseg@bage.hu