Étteremben ebédelhettek az állami gondozásban élő hajdú-bihari gyermekek

Pünkösd mellett gyermeknapot is ünnepelünk a május 31 –én vasárnap, nem mindennapi élményhez juthattak a nevelőszülőknél, illetve lakásotthonban élő gyerekek ezen a napon Több debreceni szervezet, köztük a Debreceni Karitatív Testület és a BAGE a Merina Panzió összefogásaként olyan ünnepi menüben részesülhettek az étterem konferenciatermében, amely a finom falatokon túl éttermi élményt is biztosított. Pincérek szolgálták fel ugyanis az ínycsiklandozó falatokat a legkisebbeknek és a kamaszoknak.

A program szervezőjét, Buzás Lajost kérdeztük a különleges gyermeknapi eseményről. A BAGE elnöke elmondta,a koronavírus-járvány a gyermekvédelmet is utolérte, így ebben az esztendőben nem tudták megtartani hagyományos gyermeknapi rendezvényüket. – Az volt a célunk, hogy gyermeknapon az állami gondozott gyerekek legyenek kiszolgálva – folytatta a szervező.

Buzás Lajos kitért arra is, Mi az álmom? címmel egyedülálló rajzversenyt rendeztek a hátrányos helyzetű fiatalok számára. A megmérettetés különlegessége az volt, hogy a gyerekek zsűrizték egymás munkáját, majd a győztes pályamű alkotója nem kisebb díjjal, mint egy laptoppal gazdagodhatott. – Ez a Fogadj örökbe egy laptopot! elnevezésű kezdeményezésünk része, amely a járványhelyzet miatti digitális ismeretszerzést könnyíti meg a nevelőszülőknél és a lakásotthonokban élők számára – fogalmazott az egyesület vezetője.

Tovább a teljes cikkhez: dehir.hu