Elindult a nyolcadik Csokigyűjtő Akció!

Elindult a Bihari Állami Gondozottak Egyesületének nyolcadik csokigyűjtő akciója. Idén legalább kétezer, nehéz sorsú gyerek ünnepét szeretnék megédesíteni. A felajánlások egy része ebben az évben a határon túlra, Nagyváradra kerül.

elkezdődött a nagy jótékonysági csokigyűjtés Debrecenben

A tavalyi csokigyűjtés eredményeként karácsony előtt 900 gyerek kapott édességgel megtömött Mikulászsákot a BAGE gálán, a Lovardában. Az idei, nyolcadik akció már átlépi az országhatárt. A Bihari Állami Gondozottak Egyesületének (BAGE) elnöke azt mondta: a cél, hogy kétezer csomagot állítsanak össze, amelyekből 600 kerül majd a Partiumba.

– Vittünk ki tavaly 700 tábla csokit, és ahogy elbeszélgettem igazgatókkal, vezetőkkel, mondták, hogy voltak olyan gyerekek, akik a táblacsokit – ugye kockákban van szedve – beosztották két hétre – mesélte Buzás Lajos.

A csokoládégyűjtés mögé már most több cég, civilszervezet, valamint a Debreceni Karitatív Testület és az önkormányzat is felsorakozott. Széles Diána alpolgármester úgy fogalmazott: Debrecen büszke arra, hogy nem csak a régió gazdasági és kulturális központja, de a gondoskodó város határait is sikerült kitolni.

További cikk és galéria itt