Buzás Lajos: összefogás, segítség a legnagyobb vészhelyzetben is

Buzás Lajos, a Bihari Állami Gondozottak Egyesülete (BAGE) elnöke, mely szervezetet maga alapította meg tizenkét esztendővel ezelőtt állami gondozott társaival, barátaival. A hatalmas felelősséggel járó tevékenységhez szakemberek segítségét kérték, akikkel hatékonyan dolgoznak a mai napig is az állami gondozott gyermekekért, az onnan kikerülők sorsát követve, segítve. Évekkel ezelőtt, ami a mai napig is folyamatos segítséget jelent, központi támogatást és elismerést is kapott a szervezet áldozatos munkájáért. Buzás Lajos elnök segítőivel a döbbenetes koronavírus-világjárvány idején sem húzódik a négy fal közé, minden erejükkel a segítségre szorulókat támogatják adományokkal, személyes jelenléttel az ország keleti régiójában, főként Hajdú- Bihar megyében. Céljuk az önzetlen segítségnyújtás mellett példát mutatni azoknak a fiataloknak is, akik még nevelő- vagy családotthonokban élnek vagy éltek valaha.
– A Bihari Állami Gondozottak Egyesületét 2007-ben alapítottam állami gondozott barátaimmal, és a gyermekvédelemben dolgozó szakemberekkel. Nagyon egyszerűen kerültem kapcsolatba velük, mivel jómagam is állami gondozottként nőttem fel – kezdi gondolatát Buzás Lajos. – Születésem napján édesanyám a szülésbe belehalt, így már 1 naposan állami gondozott árva gyermek lettem. Édesapám a bánatban 3 nap után meghalt. Ez a tragikus életkezdés sokakat örökre lelki beteggé tett volna. – Nehéz erre bölcs választ adni, hiszen számomra sajnos ez volt az életem kezdete, amin semmiképpen nem lehetett változtatni. Ezzel a nehéz „örökséggel” kellett elfogadnom, elviselnem, megélnem mindent, amit az élet nyújtott, mindaddig, amíg önállóan is dönthettem az életem alakulásáról, annak empatikus, segítő, másokat támogató állapotáról. A kesergésben nem láttam erőt adó fejlődést, így a nehéz időszakok ellenére is, a jóra való törekvést választottam életem fő céljának. (Igaz, voltak súlyos mélypontok is, de talpra álltam.)

Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/portre/24814/buzas-lajos-portre

Részletek: https://www.webbeteg.hu/cikkek/portre/24814/buzas-lajos-portre